KEDVES LÁTOGATÓ!
Tisztelettel köszöntöm a honlapomon!  
sajat.jpg

Dóra és Petra 1 évesek
Dóra és Petra lányaim július 27-én töltötték be az egy éves korukat.Image A csütörtöki babazsúron közel 10 velük hasonló korú gyerek volt jelen és természetesen a szülök sem hiányoztak. Nagy élmény volt számukra az egy napon kaptt számtalan ajándék és másodpercek alatt a tortájukon lévő marcipánok fejét leharapdálták. Alig sikerült valamit belölle megmenteni.
 
II. Homoródi művésztábor
ImageSikeresen zárult az Udvarhelyszék jövőjéért egyesület által Homoródfürdőn megszervezett II. Homoródfűrdői művésztábor.  A táborban részt vevő művészek (18-45 év közöttiek) a csodálatos környezetbe közel harminc művet alkottak, amelyek szeptember folyamán kerülnek kiállításra Székelyudvarhelyen. Négy napig, mind a tábor szervezője belekostólhattam a "művészéletbe". A művészekhez hasonlóan én is sikeresen zártam a tábort, hisz a "Tél a Hargitán" című képem volt a "legvitatottab" alkotás.

 

 
A romániai magyar ifjúsági tér EU csatlakozás után

Image„Le kellene ülni tárgyalni az erdélyi magyar ifjúsági ernyőszervezeteknek, hogy a közös problémákra együtt próbáljunk megoldásokat találni" - mondta Benedek Árpád Csaba, az Itthon, fiatalon mozgalom elnöke a tusnádfürdői Kárpát-medencei diákszemináriumon. A bemutató előadáson a táborszervező Magyar Ifjúsági Értekezletet Szabó József alelnök képviselte, a Metszéspont Irodát pedig Venczel Endre. Felmerültek az előadáson a romániai magyar ifjúsági szervezetek aktuális kérdései, problémái és perspektívái. A Fiatal Baloldal képviseletében Rózsa Endre elnökségi tag a határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel való szoros együttműködés ápolását és új, gyümölcsöző kapcsolatok kialakítását szorgalmazta.

 
Közel két hétig Zeusz lábánál
ImageJúnius közepétől július 1-ig a szabadságomat Leptokárián töltöttem, feleségemmel és barátaimmal. Azt hiszem, hogy mind az út, mind az ott (és a környéken) eltöltött napok tanulságosak lesznek, de elsősorban pihentetőek. Amiről meggyőzödhettem, hogy a bulgár rendörök korruptságát a hazaiak még álmodni sem merik. Ahogy a román-bulgár határon átléptél készítheted a 10 eurosokat (legyen nálad ilyen cimletekbe). Apropó pihenés, a tegnap este amikor mérlegre álltam szinte leesett az álam: 99,70, azaz +5 kg. Erről ennyit. További részletek holnaptól a blogomba.
 
Zajos gyermeknap Székelyudvarhelyen
Image Közel száz, napközis kisgyermek vett részt az Udvarhelyszék jövőjéért és a Szombatfalvi gyermekekért egyesület által szervezett gyermeknapi rendezvényen a szombatfalvi kultúrotthonban. A 2004-től évente hagyományosan június 1-én megszervezett rendezvényen székelyudvarhelyi, sikaszói, varsági és fenyédi gyermekek vettek részt.
A jelenlévők különböző versenyszámokba (kötélhúzás, gólyalábonjárás, tojáshordozás, újságtánc) próbálták ki ügyességüket, valamint közös labdajátékokba és táncokba kapcsolódtak be a kisérő ovónőkkel közösen.
A rendezvény támogatója a Communitas Alapítvány volt.
 
Taroltak a hazaiak
Image12 erdélyi magyar középiskolás csapat képviseltette magát az udvarhelyi Sportcsarnokban megszervezett versenyen – a szervező RMDSZ Ügyvezető Elnökség Szórvány Szociális és Ifjúsági Főosztálya és a helyi Junior H.C. izgalmas versenynek adtak keretet. A május 27-28-a között lezajlott bajnokság abszolút nyertesei az udvarhelyiek, a fiúk közül a Bányai János Szakközépiskola nyert, míg a lányoknál a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium vitte el a pálmát. Sikereket aratott még a baróti Baróti Szabó Dávid Iskolacsoport, akik a lányoknál harmadikok fiúknál a másodikok lettek. A Magyar Középiskolák Kézilabda Bajnokságának gólkirálya Katona János – Zsolt lett Barótról, a lányok közül pedig Baráti Krisztina a marosvásárhelyi Bolyai Líceum tanulója. A legjobb kapus kategóriában is osztottak díjakat: Orbán Szilárd (Bányai János Szakközépiskola) és Farkas Noémi (Bolyai Líceum) nyertek.Legjobb játékosok Komporály Attila Barótról, valamint Bertalan Enikő-Noémi az udvarhelyi Református Kollégiumból.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

Találatok 23 - 33 / 36